Varázsló, farkas és kecskegidák a júliusban induló várjátékokon + FOTÓK
A Pinceszínház színjátszó nyári táborral és a XI. Szegedi Várjátékokkal várja a nézőket a nyári idényben.
View ArticleImádnak férjhez menni a szegedi vár mellett + FOTÓK
Egy háborúban „elesett” férj visszatér, de barátja oldalán találja hitvesét, ráadásul egy luxusautóval érkező ügyvéd is beáll a sorba – zenés vígjáték a várjátékokon.
View ArticleSzegedi Pinceszínház: új darab bemutatója Budapesten
Új darabbal készül az októberre a Szegedi Pinceszínház: az Ő meg Ő című előadás főszerepében Szabó Győzőt és Nagy Enikőt láthatja a közönség.
View ArticleGyermekműsor és ajándékosztás a Pinceszínházban + FOTÓK
Nagy élményben volt ma részük azoknak a 10 év alatti gyerekeknek, akik elfogadták a Szegedi Járási Hivatal vezetőjének a meghívását a Pinceszínházba.
View ArticleA Szegedi Pinceszínház is kinyitja 2014-15-ös évad kapuit!
Marc Camoletti: Hatan pizsamában című vígjátékával nyitja évadát a Szegedi Pinceszínház.
View ArticleDepressziótól a gyógyulásig –ősbemutató a Pinceszínházban
Új ősbemutatóra invitálja vendégeit a Pinceszínház: Janik László Reggel/este című előadását november 7-től tekintheti meg a közönség!
View ArticleA Keménykalap és Krumpliorr szereplőit keresi a Pinceszínház
Csukás István beleegyezett, hogy talán egyik legismertebb művéből, a Keménykalap és Krumpliorr című ifjúsági regényből készíthessen színdarabot a Pinceszínház.
View ArticleIfjúsági musical készül a Keménykalap és krumpliorrból Szegeden
Ifjúsági musical készül Csukás István Keménykalap és krumpliorr című regényéből, a Janik László által színpadra alkalmazott darab ősbemutatója július közepén lesz a Szegedi Várjátékokon.
View Article14. évadát kezdi a szegedi Pinceszínház
Közleményben adott hírt a szegedi Pinceszínház következő idényének főbb állomásairól.
View ArticleJövőre veled ugyanitt –új előadással jelentkezik a szegedi Pinceszínház
Pénteken tartja új darabjának bemutatóját a szegedi Pinceszínház, Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című művét októberben összesen három alkalommal tekintheti meg a közönség.
View ArticleKortárs magyar szerzők műveit mutatja be a Szegedi Pinceszínház
Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be jubileumi, tizenötödik évadjában a Szegedi Pinceszínház.
View Article15. alkalommal rendezik meg a Szegedi Várjátékokat
Július 6-tól 30-ig várják koncertekkel, előadásokkal, kiegészítő programokkal a kicsiket és nagyokat a XV. Szegedi Várjátékokra. Koltai Róbert rendez, a Barátok közt és a Szomszédok szereplői játszanak.
View ArticleGyerekrablás a Palánk utcában – ősbemutató a Szegedi Várjátékokon + FOTÓK
XV. jubileumi évadát új ősbemutatóval zárja a Szegedi Várjátékok. Július 21. és 30. között hat alkalommal kerül a Móra Ferenc Múzeum mögött található szabadtéri színpadra Nógrádi Gábor Gyerekrablás a...
View ArticleTinédzserkorúvá vált a SZESZ
Régi és új előadásokkal, kislemezzel és az elmúlt tizenöt évet bemutató könyvvel várja a közönséget jubileumi évadában a Szegedi Egyetemi Színház.
View ArticleSzerdától bezár a színház, a mozi és az IH
Kedden este még egy előadás lesz a színházban.
View Article